Azt állítom, hogy a vitakultúra nem ér véget az átalunk képviselt oldal határán, maximum lusták vagyunk felfogni a másik oldal érveit, ezért könnyebb azt állítani, hogy ők hülyeséget beszélnek és nem tudnak vitázni.
A Fidelitas a jelenlegi kormányzó pártok egyikének, a Fidesznek az ifjúsági tagozata. Tevékenységeik közt olykor felbukkan egy-egy szemétszedés vagy ajándékosztás, ezek azonban sajnos elég ritkák, inkább az anyapártjuk kommunikációját átvéve adnak ki nyilatkozatokat ifjúságot nem érintő kérdésekben.
Pozitív csalódást okozott az általuk az oktatás témájában szervezett, nem sajtónyilvános vitaest. Talán nem haragszanak meg, ha blogbejegyzést írok róla, hiszen az ilyeneknek csak úgy van értelme, ha legalább az ismerőseimet értesíthetem róla és a tanulságairól ilyen úton. Merthogy tanulságos volt.
Bár számos diákfórum, szakértői vita megvalósult az oktatás témájában, melyek közül a diákfórumok, mint a legfontosabb érintetteket bevonó egyeztetések voltak a leglényegesebbek, olyan példa ritkán van, mikor az alapvető cél az, hogy olyan embereket hívj beszélgetni, akikkel nagy eséllyel nem értesz egyet. Ebben a műfajban a Fidelitas lett az első gyakorlati kivitelező, és állításuk szerint folytatni is akarják. UPDATE: Nem a Fidelitas az első, a Civil Közoktatási Platform és a Hálózat a Tanszabadságért is kezdeményezett hasonló vitákat, amiken azonban a kormányoldal nem kívánt részt venni. Kormányoldalról továbbra is a Fidelitas az egyetlen példa, aki hajlandóságot mutat a vitára.
Az egyeztető fórumuk témája egyrészt az oktatás általánosságban, másrészt azon belül az infrastruktúra, a diákok érdekképviselete és a Nemzeti Alaptanterv. A megjelentek ifjúsági szervezetek és szakkollégiumok tagjai közül kerültek ki, pl. Matthias Corvinus Kollégium, Országos Diáktanács, Független Diákparlament. A megjelentek csoportokra lettek osztva, arra törekedve, hogy az egyes csoportok minél heterogénebbek legyenek aszerint, ki milyen szervezetből vagy közösségből érkezett. Így például minden asztalnál maximum két Fidelitas-tag, vagy két Független Diákparlament-képviselő ült.
Utóbbi két szervezet a fontos az én szempontomból, hiszen a Független Diákparlament tagja vagyok. Bár a Független Diákparlament alapszabályánál fogva nem lehet kritikusabb vagy barátságosabb egyes pártokkal szemben, az oktatás ügyében megfogalmazott kritikáik miatt bizonyos szempontból ellentétbe tehető a Fidelitasszal, aki úgy tűnik, soha nem fog nyílt kritikát megfogalmazni a kormánnyal szemben, részben azért, mert osztoznak világnézetükön, de mint kiderült, ennek politikai okai is vannak. Bár a Független Diákparlament sem konkrétan kormányellenes, hiszen az alapszabálya tiltja, ha ennek az egyeztető fórumnak két ellentétes pólusára kellene rakni két szervezetet, az a Fidelitas és a Független Diákparlament lenne.
Viszont alapvető célkitűzésekben és oktatási értékrendben még a Fidelitas és a Független Diákparlament is egyetért. Más kérdésekben, konkrét megvalósításban, valamint sorrendben már akadnak nézetkülönbségek. Egyetértettek abban is, hogy ezek a nézetkülönbségek nem problémák, hanem olyan témák, amelyek mentén beszélgetést lehet kezdeményezni és előrébb lehet lépni.
A legfontosabb tanulság tehát, hogy a Fidelitas megtett valamit, amit mindenki vonakodott megtenni, ezt pedig nem lehet elvitatni tőlük. Nem legitim a továbbiakban az az érv, hogy a Fidelitas tagjaival nem lehet vitázni. A Fidelitas ugyanis épp most mutat példát anyapártjuknak és a többi pártnak, hogy hogyan kellene kinéznie a politikának.
