Június 4-én emlékeztünk a trianoni békediktátumra, mely megfosztotta Magyarországot a területe 70%-ától, valamint több, mint 3 millió magyar embert kényszerítette arra, hogy más nemzetek kormányait fogadják el élőhelyükön. Az emléknap idején a magyar internet népe két táborra szakad: a "trianonsiratók", valamint az őket "hülyéző" másik tábor.

A kérdés bonyolult, és az egyes táborokhoz való csatlakozás, mint mindig, most is azon múlik, mely aspektusát emeli ki az egyén a kérdésnek.

Mi történne az államkasszával?

Legkevésbé kézen fekvő a gazdasági aspektus, amelyhez nem is igazán értek. Annyit megjegyeznék, hogy gazdasági és társadalmi szempontból a területek ide-oda csatolgatásának nagy szerepe volt a 20. század elején, így nagy csapás volt az akkori magyar kormánynak, azonban ez a jelentőség a 21. században drasztikusan lecsökkent. Korunkban a legfőbb politikai tőke az információ, ennek mennyisége pedig független az ország területétől. Egyesek szerint az eredeti határok visszaállítása gazdaságilag hátrányosan érintené Magyarországot. Bevallom, nem tudom.

Mit akarnak az érintettek?

A külhoni magyarok nemzeti identitásáról az a benyomásom (cikkek és személyes ismeretségek alapján), hogy erős, és szívesen vennék, ha lakóhelyük Magyarországhoz tartozna. Ezen kívül minden kisebbségnek számolnia kell időnként a diszkriminációval, mely ugyan a 21. században hanyatlik, de nem elsősorban a Magyarországgal szomszédos országokban.

Miért tanulunk történelmet?

Akik lehülyézik a "trianonsiratókat", legtöbbször arra hivatkoznak, hogy történt ami történt, a jelen hozzászokott a helyzethez, és jobban tesszük, ha elfogadjuk. Kézen fekvő a történelmi eseményeket a jelenre gyakorolt hatásuk szempontjából szemlélni, azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni az erkölcsi vonatkozásokat.

A legtöbb történelmi eseményt én is leginkább tudomásul veszem és elfogadom, azonban mindig belegondolok, én ki helyében mit tettem volna az adott helyzetben. Szerintem ez volna a történelemtanulás lényege, és az egyéni ideológia fejlesztésének módszere.

Az első világháború egy osztrák-magyar celeb meggyilkolásával kezdődött, melyre államunk egy elég agresszív választ adott. De ennyi nem volt elég. Politikai érdekek alapján számos más állam beavatkozott, igaz, a gyutacsot Ausztria-Magyarország gyújtotta meg.

A vesztes nyilván meglakol, de látni kell ezen kívül, hogy a legfontosabb cél és következmény az volt, hogy gátat szabjanak egy agressziónak, egy katonai hatalomnak. Holott a győztes országok agressziója jócskán túlszárnyalta Ausztria-Magyarországét.

A békediktátum írói tönkretették az egyik legrégebbi történelmi múlttal rendelkező nemzetet. Egy elképzelt szellem, ami lebeg a fejünk felett, amikor a múlt fontosságáról beszélünk, de ez a szellem hitet és nyugalmat ad az embereknek, ez alapján tudnak vadidegenek milliói gyakorlatilag együttműködni. Az együttműködés és az ország közös építése fontos, ezért nagyon is jó dolognak tartom, ha egy nemzet büszke a múltjára és a hagyományaira. Ezt a magyar nép teheti meg a legnagyobb joggal: gondoljunk rá, milyen nemzetek léteztek 896-ban és gondoljuk végig, melyikük létezik a mai nap is.

Ezt a dicsőséget, ami az emberek együttműködését lehetővé teszi, tönkretették a békediktátum írói. Amellett, hogy felszámolták a magyar haderőt, kishíján felszámolták a magyar nemzeti identitást is.

A személyes véleményem

Én semelyik tábort nem hülyézném és egyikbe sem tartozom igazán. A fentiekből számomra az következik, hogy nekem édesmindegy, hogy Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Őrvidék, Muravidék, Fiume és Délvidék Magyarországhoz tartozik vagy nem, bár lehetnek olyan következményei az ősi magyar határok visszaállításának, amivel nem vagyok tisztában. Magát a történelmi eseményt azonban mélységesen elítélem, soha nem szabadott volna megtörténnie.

Ha állást foglalunk, igyekezzünk gondolkodni. A demagógia egyszerű és meggyőző tud lenni, de sajnos sokszor félrevezető.

A napokban megjelent a Kárpátia nevű nemzeti metálbanda új zeneszáma „Egyszerűen senkik vagytok” címmel, mely videójában a tüntetésekben részt vevő ellenzéki politikusok fényképeit sorakoztatja, a címben is hordozott üzenetet pedig lenéző szófordulatokkal egyértelműsíti.

A Kárpátia elsődleges célközönsége olyan magyar emberek, akik büszkék nemzeti identitásukra. A zenekar sosem titkolta, hogy érdekli a pártpolitika, koncertjeiken a nemzeti, illetve jobboldali politikát folytató pártokat népszerűsítik, míg a baloldali pártokat „buzeráns”, „áruló” és hasonló jelzőkkel illetik.

Cikkem lényege a mondanivalójuk céljának és eredményének szembesítése, valamint az egész összekapcsolása globális problémákkal. Az ember identitástudatának elsősorban lélektani jelentősége van, ugyanis az identitás, a valahova tartozás tudata és megélése egészséges pszichét, és az identitáshoz tartozó csoporttal szembeni együttműködési készséget jelenti.

A Kárpátia célja elsősorban a nemzeti identitás erősítése, melyhez történelmi képek sorát használja fel. A nacionalizmusnak két ága van: patriotizmus és sovinizmus. A Kárpátia az utóbbi képviselője, ugyanis más nemzeteket bevallottan alsóbbrendűnek gondol, sőt, még a Magyarországon élő kisebbségekkel szemben is ellenszenvvel viseltetnek, sőt, még az etnikailag magyar emberek jelentős részét is kirekesztik véleményük alapján.

Ennek az az eredménye, hogy a társadalmon belül választóvonalat húznak politikai vélemény alapján. Amikor ezt kinyilatkoztatják, részt vesznek abban a káros vitakultúrában, mely a nemzetet csaknem két egyforma nagyságú részre szakítja, holott mindkét részben megtalálhatók igen erős nemzeti identitással rendelkező emberek.

Mivel a világ legégetőbb problémái globálisak, azok megoldását csak nemzetközi együttműködéssel lehet elképzelni. Felmerül a kérdés, hogy vajon a nacionalista gondolkodás hátráltatja-e ezt a nemzetközi együttműködést, vagyis ártalmas-e a nemzeti identitás globális szempontból?

Szerintem a válasz igen is meg nem is.

Az identitás hierarchiája

Az identitásnak számos szintje van, melyeket az ember egyidőben, ellentmondásoktól mentesen meg tud élni. A legalacsonyabb, egyben legerősebb szint egy személyes identitástudat, melyben az ember büszke saját magára, a tulajdonságaira és az életszemléletére. Ennek része a nemi identitás is, mely egy kicsit kakukktojás is, hiszen sokan hibásan ezt nem egyéni, hanem csoportos identitásként élik meg, ami minden esetben a diszkrimináció melegágya – ha-ha.

A családhoz való tartozás az identitás következő szintje, ezt követi véleményem szerint a közösségi identitás, mellyel együtt jár az ismerőseinkhez való lojalitás, az efelett elhelyezkedő szint pedig a nemzeti vagy vallási identitás, mely sokáknál csupán igen gyengén mutatkozik meg.

Az identitás elköteleződést jelent, amely együtt jár a kollektív problémák megoldásába való bekapcsolódás igényével. Az adott csoport, pl. nemzet szempontjából az identitás nem csak hogy jól jön, de elengedhetetlennek tűnik.

A nemzeti érzelmű emberek gyakran, de nem kizárólagosan saját nemzetük érdekeit tekintik a világpolitikailag egyetlen releváns dolognak. Globális problémák esetén ez problémát jelent, ugyanis ezeket a problémákat egy-egy nemzet nem tudja megoldani, egyes nemzeteknek nem is áll érdekében megoldani pl. gazdasági okok miatt. Melyik nemzet akarna pénzt költeni pl. a globális felmelegedés miatt hozott előírások teljesítésére? Melyik nemzet melyik cége akarna pénzt ölni drága hulladékkezelésbe? A nemzeti érdekeltség a környezetszennyezés és a globális felmelegedés problémájához nem elég, sőt, ha sovinizmusról van szó, kifejezetten ártó hatású, mondván, más nemzetek ne mondják meg nekem, mit csináljak.

Létezik azonban az identitásnak egy kevéssé ismert és érzett, legfelső szintje, ami nem más, mint a globális identitás, a globális problémák megoldása iránti elköteleződés. Globális identitással rendelkezni azt jelenti, hogy az emberiséghez tartozónak érezzük és valljuk magunkat, ezzel a soviniszta világkép összeférhetetlen.

Mivel a nemzeti identitás mellett, jellemzően sokkal erősebben jelen lehet a családi és egyéni identitás, úgy a globális identitás mellett is jelen lehet a nemzeti identitás. Ez utóbbi tehát nem feltétlenül gátja a globális problémák megoldásának, amennyiben a büszke magyar egyben büszke ember is, aki az emberi faj védelmére is felesküszik. Az ökológiai pusztulás sok tudós szerint a nyakunkon van, elengedhetetlen elkezdeni építenünk saját globális identitásunkat.

Mennyire segít ebben a Kárpátia? A zenekar szinte az összes szomszédos nemzetet gyűlöli, nem beszélve a nyugati nagyhatalmakról, ennek koncertjeiken rendszeresen, igen trágárul hangot is adnak. A barbár idegenekre való gyakori hivatkozás a dalaikban is megjelenik, így a globális identitás kialakulását erősen gátolják. De mit is várunk tőlük, ha a nemzeten belül is választóvonalat húznak, ezzel rombolva az alacsonyabb szintet, a nemzeti identitást is? Hogy várjuk el, hogy globális célokat valósítsanak meg, ha a saját, nemzeti céljukat sem képesek véghezvinni?

Végezetül egy idézet a zenekartól:

„Jöjj, jöjj, Turulmadár!

Magyarország rossz úton jár.

Édes Turulmadár,

Téged hazád visszavár.”

Azt állítom, hogy a vitakultúra nem ér véget az átalunk képviselt oldal határán, maximum lusták vagyunk felfogni a másik oldal érveit, ezért könnyebb azt állítani, hogy ők hülyeséget beszélnek és nem tudnak vitázni.

A Fidelitas a jelenlegi kormányzó pártok egyikének, a Fidesznek az ifjúsági tagozata. Tevékenységeik közt olykor felbukkan egy-egy szemétszedés vagy ajándékosztás, ezek azonban sajnos elég ritkák, inkább az anyapártjuk kommunikációját átvéve adnak ki nyilatkozatokat ifjúságot nem érintő kérdésekben.

Pozitív csalódást okozott az általuk az oktatás témájában szervezett, nem sajtónyilvános vitaest. Talán nem haragszanak meg, ha blogbejegyzést írok róla, hiszen az ilyeneknek csak úgy van értelme, ha legalább az ismerőseimet értesíthetem róla és a tanulságairól ilyen úton. Merthogy tanulságos volt.

Bár számos diákfórum, szakértői vita megvalósult az oktatás témájában, melyek közül a diákfórumok, mint a legfontosabb érintetteket bevonó egyeztetések voltak a leglényegesebbek, olyan példa ritkán van, mikor az alapvető cél az, hogy olyan embereket hívj beszélgetni, akikkel nagy eséllyel nem értesz egyet. Ebben a műfajban a Fidelitas lett az első gyakorlati kivitelező, és állításuk szerint folytatni is akarják. UPDATE: Nem a Fidelitas az első, a Civil Közoktatási Platform és a Hálózat a Tanszabadságért is kezdeményezett hasonló vitákat, amiken azonban a kormányoldal nem kívánt részt venni. Kormányoldalról továbbra is a Fidelitas az egyetlen példa, aki hajlandóságot mutat a vitára.

Az egyeztető fórumuk témája egyrészt az oktatás általánosságban, másrészt azon belül az infrastruktúra, a diákok érdekképviselete és a Nemzeti Alaptanterv. A megjelentek ifjúsági szervezetek és szakkollégiumok tagjai közül kerültek ki, pl. Matthias Corvinus Kollégium, Országos Diáktanács, Független Diákparlament. A megjelentek csoportokra lettek osztva, arra törekedve, hogy az egyes csoportok minél heterogénebbek legyenek aszerint, ki milyen szervezetből vagy közösségből érkezett. Így például minden asztalnál maximum két Fidelitas-tag, vagy két Független Diákparlament-képviselő ült.

Utóbbi két szervezet a fontos az én szempontomból, hiszen a Független Diákparlament tagja vagyok. Bár a Független Diákparlament alapszabályánál fogva nem lehet kritikusabb vagy barátságosabb egyes pártokkal szemben, az oktatás ügyében megfogalmazott kritikáik miatt bizonyos szempontból ellentétbe tehető a Fidelitasszal, aki úgy tűnik, soha nem fog nyílt kritikát megfogalmazni a kormánnyal szemben, részben azért, mert osztoznak világnézetükön, de mint kiderült, ennek politikai okai is vannak. Bár a Független Diákparlament sem konkrétan kormányellenes, hiszen az alapszabálya tiltja, ha ennek az egyeztető fórumnak két ellentétes pólusára kellene rakni két szervezetet, az a Fidelitas és a Független Diákparlament lenne.

Viszont alapvető célkitűzésekben és oktatási értékrendben még a Fidelitas és a Független Diákparlament is egyetért. Más kérdésekben, konkrét megvalósításban, valamint sorrendben már akadnak nézetkülönbségek. Egyetértettek abban is, hogy ezek a nézetkülönbségek nem problémák, hanem olyan témák, amelyek mentén beszélgetést lehet kezdeményezni és előrébb lehet lépni.

A legfontosabb tanulság tehát, hogy a Fidelitas megtett valamit, amit mindenki vonakodott megtenni, ezt pedig nem lehet elvitatni tőlük. Nem legitim a továbbiakban az az érv, hogy a Fidelitas tagjaival nem lehet vitázni. A Fidelitas ugyanis épp most mutat példát anyapártjuknak és a többi pártnak, hogy hogyan kellene kinéznie a politikának.

Tisztelt Radics Gigi/ByeAlex/Gáspár Laci/Puskás Peti és Munkatársai!

Nagy vihart kavart a napokban Törökország elnökének látogatása Budapesten.

A politika iránt érdeklődő magyar emberek körében az eféle viharokban található egy éles határ. Bármilyen vita üti fel a fejét, minden ember elhelyezkedik ennek a választóvonalnak a megfelelő oldalán, egy-egy ember mindig ugyanazon az oldalon.

A határ egyik oldalán a jelenlegi kormányt támogató emberek találhatók, míg a másik oldalán a kormánnyal szemben kritikus emberek. Ha halljuk, hogy valaki tesz egy politikával kapcsolatos állítást, biztosak lehetünk benne, hogy a határnak azon az oldalán mindenki ugyanazt állítja, míg a túloldalán annak tökéletes ellentétét.

A határvonal elhajlott, megcsavarodott, szétszakadozott, elmosódott, mikor a török elnök megjelent hazánkban.

A kormányunkkal szemben kritikus társadalom szerint az esemény két hasonló mentalitású diktátor találkozója. A kormányt támogató oldalon azonban a helyzet bonyolultabb.

Orbán Viktor miniszterelnök úr szerint a Magyarország és Törökország közötti jó viszony létfontosságú a magyar polgárok biztonsága érdekében. A miniszterelnök szimpatizánsainak egy része cseppet sem meglepő módon hálát ad kormányfőnk bölcsességéért.

Egy másik részük azonban jobban odafigyelt a Fidesz-elnök korábbi üzeneteire: az iszlám az ellenségünk.

A politika iránt érdeklődők körében mindenkitől elvárható a következetesség, a pálfordulásokat a közvélemény nem tolerálja.

De mi a helyzet akkor, ha két sziklaszilárd álláspont ellentmondásba kerül? Ki melyik tekintetben marad következetes és melyik lesz a másik álláspont, amiben viszont pálfordulást követ el? Ki lesz az áruló? Melyikük fog csatlakozni a határ túloldalához, Soros bábjaihoz? Aki megkérdőjelezi Orbán Viktor bölcsességét, vagy aki mosolyogva tapsol egy iszlám bestia érkezése láttán?

Sötétebb kép ez, mint a valóság. De Orbán Viktor, ha egyben akarja tartani szimpatizánsainak büszke táborát, jobban teszi, ha nem gyakran látja vendégül a szultánt. Kivéve, ha előáll egy remek tervvel, amivel Vona Gábor után küldheti a vlogger-világba Toroczkai Lászlót is, ami az EchoTV vörös szőnyegeiről némiképp nehezebb feladat lesz.